{month}
{day}

Vidám gyerekzsivajjal telt meg a Mozgásjavító EGYMI

Lezajlott a mozgáskorlátozott és látássérült fiataloknak szervezett Ne Parázz! Sportválasztó nap 2022. szeptember 3-án. A rendezvény kollektív összefogással valósult meg, melyben közreműködött a Mozgásjavító EGYMI, a Magyar Paralimpiai Bizottság, a Fogyatékosok Országos Diák-, Verseny- És Szabadidősport Szövetsége, a Paraktív Alapítvány, és a Mozgásjavító Diáksport Egyesület.  A résztvevők száma várakozáson felül alakult, a mozogni vágyó fogyatékos gyerekek és kísérőik megtöltötték a rendezvényhelyszínt.


A program ünnepélyes megnyitóján Szabó László a FODISZ elnöke, Locsmándi Alajos a Mozgásjavító EGYMI intézményvezetője, dr. Aáry-Tamás Lajos az Oktatási jogok biztosa , Szekeres Pál paralimpiai bajnok tőr- és kardvívó, és Fábián László olimpiai bajnok öttusázó, úszó, vívó mondott beszédet. A tekintélyes szakemberek buzdították a fiatalokat a sportolás elkezdésére, töredelmes űzésére, ugyanis a mozgás ajtókat nyithat a számukra.


A résztvevők különféle akadálymentesített, illetve fogyatékosok számára optimalizált sportágakat próbálhattak ki.
Mint a kerekesszékes kosárlabda, ülőröplabda, tchoukball, mediball, csörgőlabda, kerékpár, triatlon, frame running, szkander, karate, judo,  curling, vívás, darts, (látássérült) asztalitenisz, sakk, boccia, íjászat, lövészet, kajak-kenu, úszás, wakeboard. A szimpatikus mozgásformákra lehetőség nyílt feliratkozni az idei tanévre vonatkozóan.


A sportokat paralimpikonok és sportolók mutatták be, illetve segítették az érdeklődőket a gyakorlatok helyes végzésében. Segédkezett Kiss Péter Pál paralimpiai bajnok kajakos, Száraz Evelin paralimpiai bajnok úszó, Nagy Vivien parasportoló, Payer Kata paralimpiai úszó, és még sokan mások.


Együtt sportolunk! A napot egy látványos közös megmozdulás zárta az integráció és az elfogadás jegyében.  Együtt úsztak mozgássérült tanulók és Engelhardt Katalin paralimpiai bajnok, világbajnok, kétszeres Európa-bajnok paraúszó, Sort Tamás világcsúcstartó, többszörös paralimpiai, világ- és Európa-bajnok magyar úszó, Zámbó Diána paralimpiai bajnok, világbajnok, Európa-bajnok para-úszó, valamint Csuri Ferenc-paralimpikon úszó. A közös sporttevékenység remek platformot biztosított a gyerekek és a szüleik számára a kapcsolatépítésre.





Galéria